Rozán Adrienn - Az ország legmagasabb épületéből valóban varázslatos a kilátás.

Rozán Adrienn a pécsi Tv-Toronyban tett látogatásáról mesélt nekünk.

Milyen apropóból történt a látogatás?

Egy fontos esemény miatt, a párommal fél évesek lettünk, és ezt szerettük volna valami különleges módon ezt megünnepelni.

Milyen volt a fogadtatás, hogy éreztétek magatokat?

  • A jegypénztárnál mindjárt ismerősbe botlottunk, megvettük a jegyeket, és a liftben már várt egy kedves, fiatal lány, aki a felérésig elmondta nekünk, hogy mit merre találunk, és merre kell mennünk, ha a kilátóba vagy az étterembe szeretnénk eljutni. Ez nagyon pozitív volt számomra. Amikor felértünk, láttuk, hogy rengetegen vannak az étteremben, amitől egy picit megijedtem, de amíg kimentünk a kilátó részre és megcsodáltuk a várost, addigra felszabadult számunkra egy hely, és le tudtunk ülni.

Fogyasztottatok valami ételt/ italt, vagy csak a kilátót látogattátok meg?

  • Természetesen fogyasztottunk, mindketten a desszertek közül válogattunk, amit nem bántunk meg. Én browniet ettem, ami a gyönyörű tálalás mellett, nagyon finom is volt. Külön kiemelném a rajta levő ribizlis öntetet, ami mennyei volt számomra. A párom gesztenyepürét evett, amivel szintén nagyon meg voltunk elégedve.

Mi a véleményed a kiszolgálásról?

  • Miután leültünk, azonnal segítségünkre sietett a pincér, aki nagyon kedves volt. Kiválasztottuk a desszerteket, és megkértük, hogy mivel busszal érkeztünk, és sajnos már csak egy fog feljönni idáig, hogy hazavigyen minket, ezért nem tudunk sokáig maradni, esetleg meg tudná-e sürgetni a rendelés kihozását. Ahogy ígérte, 10 percbe sem telt, és előttünk volt az isteni desszert.

Mennyire ajánlanád a Tv-Toronyba való látogatást?

  • Mindenképpen, akár valaki ünnepelni szeretne, vagy csak meginni valamit, esetleg a kilátás vonzza igazán, teljes mértékben ajánlom, hogy látogasson el a Tv-Toronyba. Egy nagyon szép környezetben levő, nyugalmas hely, ahol az ember tud egy jót enni és közben élvezni a gyönyörű kilátást, akár nappal, akár sötétedéskor. Az árak úgy gondolom, hogy nagyon korrektek. Ha nem szeretné az ember a véletlenre bízni, akkor érdemes asztalt is foglalni, hogy biztosan legyen hely.

Hogy jött az ötlet, hogy jelentkezz a Baranya Szépére?

  • Igazából már nagyon kiskorom óta anyukám és a nagynéném is mindig előtérbe helyezték nálam a szépséggel kapcsolatos dolgokat, mint például sminkelés, fodrászkodás, és szerették volna, ha egyszer elmegyek egy szépségversenyre. Aztán, megláttam facebookon a hirdetést, amire kattintva, jelentkeztem is.

Idáig, hogy érzed magad a felkészülési időszakban?

  • Eddig nagyon tetszik minden, mindenki nagyon kedves és szimpatikus. Már vannak olyanok, akikkel kiemelten jóba vagyok. A próbák is nagyon jó hangulatban zajlanak, úgy veszem észre, hogy velem együtt már mindenki sokkal felszabadultabb, mint az elején.
  • Ezen kívül, volt szerencsém már találkozni a Vermes Style tervezőjével, Vermes Tímeával, akiről nagyon pozitív véleményem van. Megbeszéltük, hogy milyen ruhám lesz a versenyre, és levette a méreteimet is. Már nagyon kíváncsi vagyok.